Menu

05.21. - Futókörök Napja - Fót

Időpont: 2023. május 21. (vasárnap), 9:00-17:00 

  

Helyszín: Királydombi Futókör (2151 Fót, Hét vezér utca 2.) 

  

Versenyleírás 

  • Az esemény részletes versenykiírását a SZEOSZ hivatalos oldalán találjátok (www.szeosz.hu) 

  • települések versenye: játékos vetélkedő a programban részt vevő helyszínek között, hogy a nap végére hol tették meg a legtöbb kilométert a futók, 

  • az egyéni eredményeket is rögzíteni fogjuk, így helyszínenként 3-3 futó különdíjban is részesül majd, 

  • valamennyi induló a helyszínen fog tudni majd nevezni a SZEOSZ munkatársainál az adatai megadásával, 

  • a megtett kilométereket csak egész körökben számoljuk: minden résztvevő annyi egész kört fut, amennyit szeretne, a lényeg, hogy az összes kör során a rajtkapu mellett a személyzet által kézben tartott chipleolvasó készülék („ufó”) segítségével érvényesítse a megtett körét, és ugyanezt valamennyi köre végén tegye meg, 

  • a teljesítők eredménye kizárólag akkor számít teljesítettnek és abban az esetben növeli a település által összesen megtett kilométerek számát, ha a futását követően a chipjét leadja a nevezési asztalnál, 

  • résztvevői létszám: nincs létszámkorlát, 

Időmérés 

  • helyszínenként eltérő darabszámú, csuklón karpánttal rögzíthető időmérő chip áll majd a futók rendelkezésére, 

  • a chipek folyamatosan cserélődnek majd, tehát azokat a futást követően le kell majd adni a kollégáknál, akik fertőtlenítést követően adják ki újra másoknak, 

  • ahhoz, hogy mindenki biztosan leadja a chipet a futás végeztével, kauciót (1000 ft/chip) fogunk kérni 

  • az eredményeket a rendszer folyamatosan rögzíti majd, és azokat egy internetes oldalon (szeosz.hu/futokoroknapja) helyszínekre bontva lehet majd látni az egész nap folyamán egy grafikonon is. Így az adott település vagy kerület láthatja, ha esetleg le vannak maradva, ezáltal is motivációt szerezve a futáshoz, 

  • az eredményeket nem csak településekre, hanem egyénekre bontva is rögzítjük majd, a legjobbak pedig díjazásban részesülnek 

Nyeremények és díjak 

  • a legtöbb kilométert futó egyéni indulók díjazása: 

  • 1. helyezett: 25.000,- Ft 

  • 2. helyezett: 15.000,- Ft 

Minden jog fenntartva © - 2024 Impulzus Szabadidő, Sport és Kulturális Egyesület